Füzettechnika - 5. beszámoló |
|
|
Beszámolók 01 02 03 04 05 06 07 08 |
|
|
Hogy is kezdődött az én füzettechnikám? Amikor először meghallgattam a H. előadását, tudtam, hogy erre nekem nagy szükségem van, mert keresek valamit, ami hiányzik, sokkal boldogabb szeretnék lenni. De találtam rá elég kifogást, hogy elhalogassam a kezdést. Majd 2004 szeptemberében találkoztam H.-val kérdésekkel fordultam hozzá, és beszélgetés közben megemlítette, hogy ezekre a problémáimra a megoldás a lélekfeltárás. Akkor elhatároztam, hogy tovább nem halogatom a döntésem, adok magamnak egy esélyt és ha nem ez a jó megoldás számomra, akkor bármikor lehet ezen változtatni, bármikor abba lehet hagyni, de ha nem kezdem el, ha nem tapasztalom meg, hogy jó-e ez, akkor marad a keresés. Másnap reggel 6-kor el kellett utaznom, de mivel magamban elhatároztam, hogy ettől a naptól kezdek, 4 óra 30-kor keltem és nekifogtam. Azon a napon láttam a srácot M.-en, aki már túl volt a próbáin. Nem az előadóra figyeltem, hanem a srác arcát és szemeit néztem, és láttam benne valami hatalmas nyugalmat, és ez az volt, ami nekem hiányzott. Ez az induláshoz nagyon jó volt, mert az elmém gyártotta az ellenérveket, elkezdődött a belső viaskodás. Tele voltam félelemmel, hogy én biztos nem jutok túl a próbákon, hogy valami bajom fog esni, hogy biztos én túl hiszékeny vagyok, hogy más vajon miért nem érzi, hogy ez jó, hogy talán én túl gyenge vagyok, mit fognak hinni rólam mások – és sorolhatnám tovább, mert véget nem érő kérdések sorozata indult el bennem. Ennek ellenére, amikor elkezdtem írni a füzetbe, nagyon jól éreztem magam, és még egy ideig tartottam ezt a belső nyugalmat; volt, amikor kevesebb ideig, máskor hosszabb időn át. Voltak és vannak napjaim, amikor az állapotokat erősebben vagy gyengébben élem át. Először, amikor megmutattam a füzetem H.-nak, kiderült, hogy nem a legjobb a módszerem, mert hiányzott belőle a lényeg, túl sok volt a mese. Stílust változtattam, ez a tömörség már sokkal közelebb állt hozzám, mondta H. is hogy érdekes, ahogy írok és ez a mód csak nálam lelhető fel: én a lélek közepét célozom és, hogy majd idővel eljutok a szélekhez is. Kb. három hét múlva újra találkoztam H.-val és akkor megnézte, hogy mennyire haladok és megnézte az életutamat és nagyon szuper hírt közölt velem, mert azt mondta, hogy bennem ott van egy nagy mesteri aspektus, amit elő kell hoznom. Ahogy teltek a napok, megéreztem, hogy ha a belsőmre hallgatok, jó nekem ez a technika, most már nem érdekel, hogy mit gondol más, nem könnyu a saját hibáinkkal szembesülni, a gyengeségeket felismerni és elismerni. Ahogy írom azokat a dolgokat, amiket szeretek és átélem az állapotokat, megjelenik bennem az a belső nyugalom, amit kerestem, megtelek szeretettel és boldogsággal. Megéreztem, hogy ha ez a nyugalmi szeretetteljes állapot elő van hozva, akkor nincs hely a félelemnek, a haragnak. Még mielőtt írnék tovább a részletekről, egy pár sorban leírom, hogyan nyilvánult meg nálam a próba. Azon a héten viták sorozata következett a családban:ahogy egymás közelébe kerültünk a férjemmel, minden apróságon összevesztünk,szemráhányások, alaptalan vádasodások, igazságtalan bírálatok és így tovább. Annyira fokozódott ez a dolog, hogy úgy éreztem, hogy nincs értelme semminek, nincs kedvem semmihez. Ezt betetőzte az, hogy hétvégére buliba hívtak 2 napra. Első látásra úgy tunt, hogy ez nem is olyan rossz, majd rádöbbentem, hogy nekem ehhez semmi kedvem, hogy nem sok keresnivalóm van abban a társaságban, ismét csak végig jópofáskodom az egészet és maradok a nagy belső ürességgel. Ahogy közeledett az indulás időpontja, úgy fogalmazódott meg bennem, hogy ehhez nekem ebben a hangulatban semmi kedvem, úgy hogy el is döntöttem és ki is jelentettem nem megyek. Ez tuz volt az olajra. Tudtomra adták, hogy hiába minden próbálkozásom, hiába füzetezem, mert képtelen vagyok a változásra és ráadásul kiszámíthatatlan ember vagyok . A család elvonult, én maradtam egyedül. Nagyon el voltam keseredve, úgy gondoltam, tényleg nincs értelme semminek. Jól kisírtam magam, majd vettem a füzetet nagyon nehezen, de leírtam mi az, amit még is szeretek. Reggel már nyugodtan ébredtem, jól éreztem magam egyedül. Akkor ott megéreztem azt is, hogy sok esetben feladtam azt, amit szeretek azért, hogy másoknak megfeleljek. Minden fontos lépésnél engedtem, hogy helyettem döntsenek, lassan egy cselekvő bábúvá válok, hogy valami nagyon hiányzik. Ahogy megélem az állapotokat, egyre jobban rájövök, hogy ezt bizony eléggé elfojtottam bizonyos ideig, nem csoda, hogy jelentkezett a hiány. Egyre többször érzem magam vidámnak, jókedvunek. Reggelente úgy ébredek, hogy hálát érzek a szívemben, és örülök annak, hogy dolgom van. A kisebbik fiam nagyon sokszor megjegyzi, hogy mostanában sokkal boldogabb az arcom. Tehát kívül is mutatkozik az, ami belül van. Sokkal jobban tudok összpontosítani arra, amit éppen csinálok, sokkal kevesebbet hibázom. Szépen lassan tisztulnak a gondolataim és főleg az érzéseim. Minden reggel tisztán emlékszem az álmaimra, ami régebben egyáltalán nem volt jellemző. Rengeteget változtam a kényszercselekedetek szempontjából, ez persze nem azt jelenti, hogy nem végzem a dolgom. Azért nagyszeru ez a technika, mert a mindennapokkal jól összeegyeztethető. Egyáltalán nem mindegy, hogy szeretetből cseleszünk-e, vagy kötelességtudatból. Megéreztem, hogy a nyugalom csak akkor létezik, ha a szívemre hallgatva cselekszem és döntök, egyre nehezebben viselem a kényszert. Elméletben megérteni elhangzó szép mondatokat jó dolog, megérezni viszont az igazi. Ezért nehéz, majdnem lehetetlen tökéletesen megfogalmazni azt, amit érzek. Én főleg a meséléssel egy kicsit hadilábon állok (még). De ennek ellenére megpróbálom tömören megfogalmazni azt, hogy mennyire óriási dolog, hogy elénk tárult ez a lehetőség. Úgy érzem, hogy a legnagyobb ajándék van a kezemben, talán még fel sem fogom, mekkora. Ha nem fogok neki a lélekfeltárásnak, talán már lassan azt is elfelejtettem volna, hogy mi az, amit igazán szeretek. Lélek nélkül olyan az egész, mint amikor nézel magad elé, de nem látsz. Tele voltam gépies, berögzült, rutinszeru cselekedetekkel, aminek egy részét sikerült élettel feltölteni, a nagyon háttérbe szorított lelkem kezd ébredezni. Csak most kezdem valamilyen szinten felfogni, hogy mennyi mindenből hiányzott a lényeg. És örülök neki, hogy az ébredés bennem elkezdődött. Úgy érzem, hogy ez az az érték, amit nem érdemes elveszíteni vagy behelyettesíteni, mert nem is lehet. Nagyon sokat lefaragtam a fölösleges aggodalmamból, ma már érzem, hogy nem dönthetnek helyettem, de én sem dönthetek mások helyett, mindenki a maga csatáját kell, hogy megvívja, a maga leckéjét kell, hogy megtanulja. Nagyon szeretném, hogy mindenki úgy érezné magát, mint én most ebben a pillanatban, amikor ezeket a sorokat írom. D. E., Sz. |
|
Füzettechnika | Beszámolók |
|