Füzettechnika - 4. beszámoló
Beszámolók
01
02
03
04
05
06
07
08
A füzettechnikáról még a legelső előadás előtt hallottam, ez valamikor 2002 vége, 2003 eleje körül lehetett.
Akkor nekem még fogalmam sem volt ezekről a dolgokról, teljesen átlagos fiatal voltam, egy csomó problémával, akinek fogalma sincs arról, hogy mi a valódi élet, vagy mi dolga van a földön, miért született meg, egyebet sem tettem, csak spekuláltam az élet nagy kérdésein. Nagyon felszínes is voltam, szinte semmit nem vettem komolyan. Akkor meg az is érdekes volt, hogy kinek mi a csillagjegye és persze nagyon érdekes volt az is, amikor G.-vel meg a nővérével, megbeszélhettük, hogy pl. az a bizonyos ember olyan meg olyan, mert az a csillagjegye. :-) Természetesen ezek is spekulációk voltak csupán, semmi közük nem volt a valósághoz. Egyébként lila gőzöm sem volt arról, hogy mi a meditáció, vagy azt sem tudtam, hogy a betegségek bizonyos értelemben lelki eredetuek, a jógáról annyit tudtam, hogy üldögélés becsukott szemmel és eközben néha fura mozdulatok végrehajtása, meg gyertya és füstölőégetés, ilyen szempontból tényleg olyan volt a fejem, mint egy üres papírlap, amin kezd megjelenni néhány értelmetlen firka. Ja és fel sem merült az a kérdés, hogy vajon mi dolgom van nekem ezen a világon, de azért nagyon okosnak és nagyon mélygondolkodásúnak gondoltam magam. Érettségi után (2002) felkerültem K-ra, és az ottani évfolyamtársaim között volt néhány, aki viszont nagyon sokat tudott ezoterikus dolgokról. Nagyon megkedveltem őket, általában az ő társaságukat kerestem, viszont soha nem értettem, hogy miről beszelnek, nagyon misztikusak voltak. :-) Nem is értem, hogy volt türelmük hallgatni azt a sok sületlenséget, amit összehordtam akkoriban. Rajtuk keresztül ismertem meg H.-t.
Azelőtt sokszor hallottam róla pl. azt, hogy: Te jó ég, micsoda energiák vannak akörül az ember körül! (– ez volt a reklám!!! :-) ) Természetesen fogalmam sem volt, milyen az, ha egy ember körül energiák vannak, jóformán az energia szót sem értettem, és nagyon meg voltam ijedve, egész este alig mertem megszólalni. Egyetlen semmitmondó kérdést tettem fel neki, mire ő adott egy semmitmondó választ, miután becsukta a szemet és valami nagyon misztikust csinált, amit meditációnak nevezett :-). Akkor ajánlotta nekem H. először a füzettechnikát. Ez kb. 2002 vége vagy 2003 eleje lehetett, már nem emlékszem pontosan, tál volt mindenesetre. Egyik este átmentem B.-hoz, ő elmondta nekem 2 mondatban, mi a füzettechnika. Azonnal nekikezdtem, de nyilván nem csináltam jól, fogalmam sem volt, tulajdonkeppen mi is az. Csináltam egy darabig, de nem jól, és hamar abba is hagytam, ott sem csináltam mást, csak spekulálgattam erről-arról, de dicséretemre váljék, egy darabig szorgalmas voltam. Még órákon is írtam néha. Visszagondolva arra a következtetésre jutottam, hogy tudat alatt mély benyomást tehetett rám H. és mar vágytam arra, hogy végre kikerüljek abból az üresjáratból, amiben akkor bennvoltam még. Később, egyszer, az udvarhelyi előadás előtt (2003 tavasza) H. csinált velem egy meditációt, amit ő vezetett. Az volt az első komolyabb és mélyebb élményem, amikor valamicskét megtapasztaltam a lelkem állapotából, vagyis abból, hogy belül micsoda háborítatlan nyugalom, csend és béke van. Akkor visszaemlékeztem egy régi élményre, ahol veszélyben volt az életem, de azt is láttam, hogy meg a legnagyobb félelem és rettegés, vagy fajdalom is eltörpül a lelkem ereje és nyugalma mellett. Nagyon fel voltam dobva ezután az élmény után, de sajnos hamar elmúlt a hatása és én visszakerültem a szürke és átlagos hétköznapokba. De az emléke meghatározó volt a további fejlődésem szempontjából. Majd (pl. ennek az élménynek a hatására) elmentem az udvarhelyi lélekfeltárás-előadásra, s az utána következő nyáron megint elkezdtem a füzettechnikát, akkor már jobban csináltam és hosszabb ideig is, de megint abbahagytam rövidesen. Belepett az életembe ugyanis egy fiú, aki érdekesebb volt a napi másfél órás irogatásnál. Azután mentem el P.-re, az egy nagy csalódás volt, nem volt pénzem, kifáradtam és legyengültem, illetve nem is tálaltam meg a helyem ott, és akkor volt az, hogy nagyon legyengülve, kimerülten jöttem haza. Meg is betegedtem rövidesen, először megfáztam, majd begyulladt a fülem és napokig nagyon fajt, utána a hangom is elment egy időre teljesen, és épp kezdett a megfázás a tüdőmre lehúzódni, már a légcsövemnél tartott, amikor már kénytelen voltam gyógyszereket szedni, és elmúlt. Kicsi idő után megint előjött, de mar nem olyan durván és már nem volt szükség gyógyszerekre. Mondanom sem kell, nemcsak kívül voltam ilyen gyenge, csalódottnak, tehetetlennek éreztem magam, nagyon magányosnak is egyben, és valahogy kilátástalan volt minden. Ennek ellenére próbáltam abba kapaszkodni, hogy majd visszamegyek felvételizni P.-re (2004 nyarán), de egy idő után szerencsére lemondtam róla. És persze hónapokig alig volt pénzünk, nagymamámmal jóformán az ő kicsi nyugdíjából éltünk ketten, úgyhogy a szegénységet is megtapasztaltam rövid időre. Tavasszal, április környékén pedig egy hatalmas magánéleti csalódásban is részem volt, akkora pofont magánéletben én nem kaptam addig.
Teljesen kiborultam. Nagyon rámjárt akkoriban a rúd, így visszagondolva nem csoda, hiszen kritikus periódus volt az. Fennállt a veszélye, hogy végleg letérek az életutamról, ha visszamentem volna P.-re, ez valószínu megtörtént volna, az ottani hajtásban ugyanis nem lett volna sem időm, sem energiám spiritualitással vagy lélekfeltárással foglalkozni, eszembe sem jutott volna.
És nem is csoda, valószínuleg odafent megelégelték a sok hülyeséget, ami a fejemben, meg az életemben volt. Ha nem lett volna annyi szenvedés azokban a hónapokban, lehet, nem tértem volna magamhoz. Nekem az volt az első kritikus pillanat. Majd pedig múlt év (2004) április-májusában elkezdtem a füzettechnikát, kb. 5 héttel a kolozsvári előadás előtt. Az ok, ami miatt elkezdtem, és ami akkor meg csak félig volt tudatos, hogy nem akartam többet szenvedni.
Szerencsére ezek odáig fajultak, hogy elegem lett és elkezdtem írni. Az első pár hétben 1 olyan élmény volt, ami jelképes, ez pedig egy álom volt. Azt álmodtam, hogy repülök, egész éjszaka repkedtem, könnyedén, magasan, a felhők fölött is. Akkor valamicskét átéltem abból, hogy milyen a lélekébredt állapot, de csak kicsit és rövid ideig tartott. Utána egy ideig nem is történt más említésre méltó dolog, nehezen is ment az írás, nem is csináltam teljesen jól.
Talán annyi, hogy egyszer behunyt szemeim előtt megjelent egy fehér láng, ami egyre nagyobb lett és nagyon fényes volt, s egy idő után mintha az egész mindenséget betöltötte volna – ezt utána még egy darabig láttam párszor. (Most már tudom, a Szentlelket láttam.)
Eljött a nyár, akkor volt egy újabb álmom, ami szerintem fontos – álmaim férfiével álmodtam, gyönyöru volt. Ez azért fontos, mert akkor először éltem át azt (de nem teljesen tudatosan), hogy ha befejezem, akkor minden úgy fog történni, mint a legnagyobb vágyaimban és álmaimban. Ezután az álom után egy jó darabig csak mosolyogni tudtam. Ezután történt az is, hogy teljesen spontán módon letettem a cigarettát. Addig dohányoztam még, egyszer csak aztán drasztikusan lecsökkentettem a napi adagot :-), majd egyik nap arra jöttem rá, hogy nekem nincs kedvem lemenni a sarokig, megvenni a napi 1-2 szál cigarettát. Azóta nem is gyújtottam rá, sőt egy időben nem is bírtam a szagát sem, és most is elég nehezen viselem. Az írás továbbra is nehezen ment, azt hiszem, akkor még nem mertem teljesen őszinte lenni, és nem mertem rátérni a lényegre, szinte semmit nem haladtam. Ugyancsak a nyáron következett 2 szörnyu hét, amikor minden éjszaka rémalmaim voltak és minden reggel úgy ébredtem fel, mintha már hetek óta semmit sem aludtam volna, ráadásul nagyon féltem. Volt, hogy össze akartak verni valami nagyon csúnya démoni alakok, hatalmas botokkal. Többször is álmodtam hasonlót, a lényeg az, hogy jó párszor rendesen rámijesztettek. Akkoriban alig tudtam írni, olyan voltam, mint valami holdkoros, folyton fáradt voltam és rosszkedvu. Majd egy újabb olyan periódus következett, amikor alig haladtam valamit, igazság szerint amikor írtam, nem is nagyon éltem át, amit írok, mintha lett volna valamilyen gátlás, ami nem engedi sem azt, hogy őszinte legyek, sem azt, hogy átéljem. Ha át is éltem valamit, azt is csak felszínesen és hamar elmúlt a hatása (akkor meg fogalmam sem volt a valódi mélységekről, szóval én azt hittem, hogy húúú de mélyen átéltem, de közben nem is). Így telt el a nyaram.
Ősszel, szeptember-október körül meglátogatott H. bennünket, akkor mondta, hogy az aurámban volt valami „muanyag”, ami akkorra eltunt onnan. Én ezt úgy tapasztaltam, hogy előtte pl. volt, hogy halálfélelmem volt, nagyon sokszor eszembe jutott, hogy lehet, meghalok nemsokára és nagyon valószínunek tunt akkor ez az érzés és gondolat. Mindig valami halálos betegségtől tartottam, évekig gyötörtek ezek a gondolatok, s mintha valószínunek ereztem volna, hogy megtörténik. Persze ezekről senki sem tudott, soha nem mertem említeni sem. Ma már sejtem, hogy ha nem kezdem el a füzettechnikát, könnyen lehet, hogy a félelmeim valóra váltak volna. Miután az a valami lement az aurámból, felszabadultabbnak ereztem magam, már nem féltem annyira és elkezdtem élvezni a dolgokat, általában azt, ami körülöttem van, a világot, és ekkor kezdtem élvezni az írást is. Azt hiszem, addig azért nem nagyon haladtam, mert az a valami nem engedte. G. a nyáron látta azt a valamit, sötétszürke volt és hatalmas, szóval csúnya – ez azért érdekes, mert én évekig azt hittem, hogy a szürke a kedvenc színem és nem is akartam színes ruhákban járni, szürke akartam lenni valamiért. Fogalmam sincs, miért, mintha féltem volna az élénk színektől, ezért bemagyaráztam, hogy nekem a szürke a kedvencem.
Pedig semmi közöm a szürke színhez, annyira nincs, hogy a piros és az arany szín – a napfelkelte színei a kedvenceim. Ekkor kaptam meg egy pofont magánéletben, elég durva volt, az is kikészített, de megvolt annak is az oka. Mégpedig, hogy meg mindig nem vettem elég komolyan a füzetezést.
Kb. egy hónapba telt, amíg a nyomai is eltuntek a muanyagomnak :-), akkoriban már jobban ment az írás is, de felvallani teljesen az lélekfeltárást még mindig nem mertem.
Kb. októberben, egy este azon kezdtem törni a fejem, hogy tényleg akarom-e a lélekfeltárást. Arra jutottam, hogy nem eléggé, vagyis úgy fogalmaznék, hogy az volt a gond, hogy én úgy gondoltam addig, feltárom a lelkem és kész. Akkor jöttem rá arra, hogy nem egyszeruen azt kell akarjam, hogy feltárjam a lelkem, hanem azt, hogy azért tárjam fel, hogy utána megcsináljam azt, amiért születtem. Akkor éjjel volt egy nagyon szép almom, valaki meglátogatott, akinek csak az energiáját ereztem és úgy láttam, mintha egy hatalmas, nagyon erős és jóságos energiasugárban feküdnék, mintha napoznék, és ez a hatalmas energia feltölt, belém költözik és megtisztít. Másnap reggel hajnalban ugrottam ki az ágyból írni, és ez így ment meg egy darabig, csak aztán valamiért újból kezdődtek a rémálmok, meg olyan is volt, hogy fáradt voltam este, de egyszeruen nem tudtam időben elaludni (mintha valami nem hagyta volna, hogy elaludjak), ahhoz, hogy korán felkeljek, ezért másnap reggel elaludtam a koránkelést, s így az egész bioritmusom felbomlott, amit nagy nehezen rendszeressé tettem.
Erre néhány napra volt egy reinkarnációs almom. Visszamentem egy előző életembe, ahol fiatal leány voltam Kínában. Nem szeretném részletesen leírni, mi történt ott, de a fontos az, hogy valamiért, nem tudom miért, jól ellátták ott a bajom, kiverték belőlem az életet és az örömöt, ráadásul pont olyan valaki csinálta, aki közel állt hozzám. Akkor esett le a tantusz, hogy az a muanyag abból az életemből származhatott, és többek között betegséget is okozott (allergiát, elég komolyat, mondhatni halálosat, volt ugyanis meg régebben 2 súlyos rohamom, amikor ki kellett a mentőket hívni, egy olyan formája az allergiának, ami nagyon könnyen elsúlyosodik és akár pillanatokon belül megölhet valakit), meg általában elég súlyos problémákat, amik már gyerekkoromban jelentkeztek. Az álom után egy jó darabig le voltam sokkolva, de mar tudtam örülni is neki, mert az élmény felszínretörése azt is jelentette, hogy ez a probléma megoldódóban van.
Megint kb. egy hónap telt el, december vége lehetett, amikor először komolyan tettem fel a kérdést, hogy ki vagyok én, mire vagyom a legjobban. Valamilyen belső élményre is vágytam már, ami nem álom, hanem egy állapot, ami az én állapotom. Nagyon kétségbeestem, mert arra döbbentem rá akkor este, hogy lehet, hogy jópár élményen túlestem, de valójában még semmit nem haladtam, amíg át nem éltem azt belsőként, ami tényleg én vagyok belülről. Ezt egy álom követte, amiben fehér ruhás emberek jelentek meg előttem, mind férfi (azt a benyomást keltették, hogy ők papok, és egyébként nagyon nagy emberek), és valamit nagyon el akartak nekem magyarázni, valami fontosat, de én a szóözönből csak annyit értettem, hogy szentnek kell lennem. Nem hinnem, hogy szentté fognak avatni, másra gondoltak ők. Úgy tunt, ők már azok és csak arra várnak, hogy én is azzá váljak. Valószínuleg arra gondoltak, hogy azzá kell válnom végre, ami csak én vagyok, ami a legbelsőbb „szent” állapotom – ezt kellene megtálalnom.
Január vége felé részben megkaptam, amire vágytam. Volt egy nagyon szép lélekébredés állapotom, azt éltem át, hogy lényegében én vagyok a szépség (a kozmikus erőm az Isteni Szépség, Jóság, Harmónia, Igazság). De arra is rájüttem akkor, hogy ez nem elég, kell legyen valami, ami maga a szépség, de olyasvalami, ami csak én vagyok, ami az én legszemélyesebb igazságom, ami senki más nem lehet, csak én.
Februárban meg egy szép lélekébredés volt, a jógakurzuson egy meditáció alkalmával teljesen spontán visszamentem egy előző életembe, amit Tibetben éltem le egy felszabadult Mester mellett. Nagyon sok mindent láttam, meditációkat, magamat, a Mesteremet is részben. A fontos ebből az az állapot, ami akkor bejött: átéltem azt, milyen állapotban tartott bennünket maga mellett a Mester, bejött a gondtalanság, a nyugalom, a boldogság, bejött az, hogy milyen csodálatos a világ és én is milyen csodálatos vagyok. Ezután az élmény után nagyon sokáig mosolyogtam csak és mindent és mindenkit szerettem. Ja és nagyon megnyugodtam. Ezután mar biztos lehettem benne, hogy meg fogom csinálni a lélekfeltárást.
Azóta az élmény óta több dolog is beindult egyszerre. Megint jelentkeztek a rémálmok, volt, hogy bedagadt a mandulám és előjött az az állapot is, hogy eddig nem láttam, hogy minden milyen csodálatos, s én eddig nagyon sokszor ártottam ennek a világnak, néha a legkisebb dolgokkal, gondolatokkal is. Emiatt többször sírógörcseim is voltak. És ez a felismerés nagyon elszomorított, afféle bunbánati állapot jött be. És bejött az elhatározás, hogy soha többé nem akarok ilyet tenni. Ehhez viszont az kell, hogy mindent lezárjak, ami régi, itt az ideje, hogy teljesen megtisztuljak az eddig összegyujtött marhaságoktól, és radikálisan le kell zárnom a régi (és felelőtlen) életformát, amit eddig éltem.
És tudnom kell végre az igazságot, ami csak az enyém és valamilyen módon Istenhez köt. Ez most van megtörténőben és akkor fogom tudni befejezni, ha ez a belső erő még ennél is jobban felébred. És hátravan még az, hogy most már teljesen megtaláljam azt az állapotot, ami csak én vagyok, vagyis hogy pár szóban el tudjam mondani, hogy mi az, amit a legjobban szeretek valamiben.
Tudnom kell végre azt, ami csak én vagyok, és ami bennem a legmelyebb- azaz a saját legbelsőbb állapotomra kell rálelni, ami szent – ahogy a fehérruhások megmondták. Ehhez kaptam segítséget is egy látomás formájában. Nemrég megláttam azt, milyen leszek, ha befejeztem a lélekfeltárást. Abban a képben megvolt a legnagyobb és legszebb dolog, amire valaha vágytam, teljesen tiszta voltam és benne voltam már a legbelső magamban. Úgyhogy most már kívülről láttam, milyen a belső állapotom, vagyis, hogy milyen leszek én, ha meglesz a belső. Akkor megdöbbentem, úgy láttam, meg fizikailag is nagyon sokat fogok változni.
Illetve nemrég volt egy meditáció is, ahol egy Mester segítségével megláthattam, mi fog történni ebben az évben. Láttam azt, hogy kb. tavasz végere meglesz a lélekfeltárás, azóta H. is megerősítette ezt, láttam a nyarat, amikor egy kicsit majd kipihenem magam a „nagy munka után” :-) és segítséget is fogok kapni, elég komolyat. Láttam, hogy talán az anyagi problémák is rendeződni fognak, és azt, hogy ősztől nagyon komolyan nekiállok valamilyen munkának, nekem úgy tunt, hogy nekiállok annak a munkának, ami az életutamra való visszamászást jelenti, úgy láttam, elég komolyan el leszek foglalva. Ehhez pedig azt a segítséget is kaptam, hogy most már tényleg elegem legyen minden szenvedésből, és úgymond „asztalracsapjak”, mintha az ehhez szükséges erő is felébredt volna részben. Illetve valaki a lélekcsoportomból is beköltözött a lakásunkba, egy olyan lélek lehet, aki közel áll hozzám és segíteni akar.
Valószínuleg jól erezheti magát nálunk, mi is befogadtuk. Őt nagyim erezte meg.
Egyébként egy segítőről van szó.
Nagyon sokat változott az is, ahogy érzem magam általában. Meg vagyok nyugodva, kevésbé kapkodok, kezdek tisztábban látni (magamat és másokat is), vagyis most már inkább a nagyot, az istenit és a fenségeset látom másokban, és nem tudok már másokat olyan könnyen és felszínesen elítélni, mert már kapisgálom, hogy belül más van mindenkiben, mint ami kívül megnyilvánul. Persze még zavarnak bizonyos megnyilvánulások, de egy kicsit már azokat is könnyebben tudom kezelni.
Viszont azt is latom már, milyen nagy munka teljesen megszabadulni az ilyen elmebeli okoskodásoktól és attól a berögződött marhaságtól, hogy „én márpedig tudom”, amikor annyi, de annyi mindent nem tudok még. és a lényeghez képest ezek az okoskodások semmit nem számítanak, az ugyanis mérhetetlenül nagyobb, sokkal mélyebb és talán egyszerubb dolog is. Még fontos az is, hogy komolyabb lettem, a tanulást pl. nem veszem olyan felelőtlenül, mint azelőtt (s ez meg is látszik :-) ), vagy a különböző kapcsolataimba is próbálom belevinni a mélységet. Elég komoly problémáim voltak a másokhoz való viszonyulásban, mások megértésében, persze ezen van még mit javítani, de a probléma már lényegében elmúlt. Kb. ennyi történt. eddig, mostam azt várom, hogy meglegyen az igazi komolyság és beinduljon nálam is a szentség – erre már nagyon vágyom. Illetve fontos még az is, hogy most már az életutam is látszik. Az igazi energia és nő még nem ébredt fel, de H. meditációban látta, hogy milyen, és meg is lepődött rendesen, mert valami specifikus és nagyon ritka „fajtája” vagyok a Szépség Kozmikus erejének. Azt már tudom, illetve közel állok annak tudásához, hogy nincs más dolgom, csak boldognak lenni folyamatosan, igazán boldognak. És ezt a boldog életet most kell elkezdjem, vagyis most kell meglássam, milyen lesz, és most kell felkészülnöm rá.
Eddig ennyit tudok. Folytatása következik.


H. I., N.

Füzettechnika | Beszámolók