Füzettechnika - 3. beszámoló
Beszámolók
01
02
03
04
05
06
07
08
   Én is azért kezdtem el a lélekfeltárást, mert már nagyon szenvedtem. Apátia, reménytelenség, kilátástalanság uralta állapotaimat. Persze, ezekkel együtt nagyon kerestem önmagam. Átéltem egy mélypontot, amiben úgy éreztem, hogy már minden, amiért éltem varázstalanná vált, s értelmét vesztette. Elhittem, hogy nem valós a szépség, s a szerelem, s így semmiben sem leltem önmagam. Viszont rádöbbentem, hogy öngyilkos sem lehetek, s ekkor vezetődtem rá először életemben, hogy valójában csak a gondolatok kiváltotta érzések fájdalmasak, s ha nem gondolkozom, akkor kezdek el létezni igazán.
   3 év keresés után ismerhettem meg H.-t, aki számomra megvilágította az oly régóta áhítozott lényeget. H. megszólaltatta a legmélyebb vágyaimat. Megtudtam, hogy létezik a boldogság útja. Ez óriási vágyat indított el bennem az igazi önmagam feltárása iránt.
   S elindult egy folyamat.
A H. által képviselt valóság fokozatosan átrendezte világomat, s kezdett megváltozni a világról, önmagamról alkotott szemszög.
   2003 nyarán füzettechnikáztam, de akkoriban még nagyon erős késztetést éreztem, hogy ne csináljak semmit, nagyon éheztem a csendet és mozdulatlanságot, hogy kizárhassam a külső valóságot és csak legyek. Mivel akkoriban ezt éreztem legőszintébb önmagamnak, valahogy nem tudtam mélyebben átélni a kiírt állapotokat.
   2004 januárjában nézte meg H., hogy hogyan haladok a lélekfeltárással, s azt mondta, hogy 70 %-ban fel van tárulva a lelkem.
   Erre a megerősítésre nagyon szükségem volt akkor, mert nem tudtam, hogy valójában mi történik velem, amikor csak ülök, kizárok mindent, amit csak tudok, s érzem azt a belső vágyat, azt, hogy csak legyek. Így próbáltam mélyebbre és mélyebbre menni s lassan megérezni, hogy valahonnan a szívem tájékáról árad kifele valami, s ha erre figyelek, akkor a külső valóság is kezd átvarázsolódni, életre kelni. Egy ilyen elmélyülés során láttam meg a Szentlelket.
   Egy téli szesszióban történt, mikor a külső környezetet már nagyon szenvedésként éltem meg, s az Isten utáni vágyam nagyon felerősödött bennem, hogy sikerült annyira magamba mélyedjek, míg gyermekként láttam magam a gyepesi temető mellett, s éreztem, hogy már akkoriban volt egy kicsi elmém, s láttam, ahogy egy fehér fénycsóvaszeruség nagy sebességgel ide-oda röpködött, de mindig a közelemben.
Emlékszem, hogy az az érzésem támadt, hogy az a fehér valami én vagyok, az az igazi önmagam. S ez az én azt sugallta., hogy minden igaz, amire vágytam, s egy óriási, határtalan optimizmust, élet iránti lelkesedést árasztott magából.
Később H. mondta, hogy az a Szentlélek volt.
   Már szinte a kezdetektől, miután megismertem H.-t, nagyon gyakran láttam és máig látok kék és rózsaszín színeket. Ugyanakkor sokszor látok fehér, csillogó és semmiből kipattanó fénycsillagokat, mikor csak egyet, mikor többet; s mikor többet látok, akkor gyönyöruséges és megnyugtató, ahogy szinte táncolnak előttem.
   2004 juniúsában mondta meg H. az életutamat. Az, amit mondott, nagyon hasonlított arra, amit a füzettechnikázás nyarán leírtam, azon elmélkedve, hogy miért teremthetett engem az Isten. Csak akkor nem is reméltem, hogy ez fizikailag is megvalósítható.
Persze, nagyon boldog lettem, hisz legtitkosabb vágyamról volt szó.
   Viszont, nagyon meglepődtem, amikor H. felvilágosított, hogy ezt fizikai síkon is fel kell vállalni, ami azt jelenti, hogy be kell iratkozzak egy modellügynökségre. Ugyanis az életutam szerint a világ egyik legnagyobb manökenje kell legyek, tökéletes külsővel, s valami speciális nőies energiát kell kisugározzak.
   2004 októberében H. azt mondta, hogy elméletileg már mindent megtudtam, amit meg kellett tudnom, s a fizikai síkkal ütközve fogom feltárni a lelkem úgy, hogy a következő lépés a folyamatban az, hogy elkezdjem fizikailag az életutamat, s be kell iratkozzam egy modelltanfolyamra.
25 éves voltam, a modellkedésre való jelentkezés határéletkora, s tudtam, hogy nagyon kevés kritériumot teljesítek jelenlegi külsőmmel.
   Egy hét után nagyon megbetegedtem, közben elszalasztottam egy jelentkezési lehetőséget, mivel egy nappal később láttam meg a plakátot, mint a szelekció időpontja. Valójában nagyon meg voltam ijedve, mert fogalmam se volt, hogy miről szól ténylegesen a modellvilág. Lapokban, s tévében mindig is figyeltem és vonzott a manökenek világa, viszont volt benne idegenség is, ugyanakkor semmit nem tudtam arról, hogy Romániában mi történik e téren.
   Megint H. segítségével megértettem, hogy ha nem iratkozom be sürgősen valamely ügynökségre, akkor egy évvel is eltolódhat lélekfeltárásom.
Így muszáj volt elmémet annyira kiütni, hogy betegségből lábadozó külsővel, s a barátom kezét fogva felkeressünk egy ügynökséget, melynek plakátját egy spontán felnevetés állapotában láttunk meg valahol.
   Hát, felvettek. S ezzel elindult egy titkos világ, melyről kevesen tudtunk, s mely elmém számára kihívást jelentett. Viszont egyfajta isten-próbát is. A számomra legközelebb állók hittek ebben a valóságban, s feltétel nélkül támogattak.
   Érdemes megjegyezni, hogy én nem voltam fotogén, s nem tudtam felszabadult lenni, s a sok szomorúság miatt arcizmaim eltompultak és mosolyogni sem tudtam kérésre. (Igazából a mosolyom a lélek mosolya kell legyen és szívből kell eredjen)
   Ezek a dolgok meg is nyilatkoztak az első fotózás alkalmával, mely olyan körülmények között zajlott, hogy legtöbb félelmemet, gátamat aktiválta. Emiatt eldöntöttük, hogy a fotózást elhalasztjuk későbbre.
   Ennek kapcsán tudtam meg, hogy a fotogenitás nem egyéb, mint a lélek megnyilvánulása.
A manökenkedés szintén olyan helyzetek elé állított, melyekbe egyszeruen nem szabadott belegondolni, csak csinálni olyan mértékben, amennyire csak tudtam.(pl. tusarkú cipőt soha nem hordtam életemben.)
   2004 decemberében járt le a modelltanfolyam, s habár részben az elmevalóság igazolódott vissza, egyre erősödött az az elhatározás, hogy bármi történjék, meg akarom valósítani az életutamat.
   Ugyanakkor a manökenkedés hónapjában sok érdekes szinkronicitás is történt, s valahogy mindvégig úgy éreztem, hogy a dolgok spontánul alakulnak, s volt egy vezetettségi érzésem is. S egyre csak megrősítődött és visszaigazolódott a felismerés, hogy a dolgok aszerint alakulnak, hogy mennyire vagyok önmagam, illetve, hogy mennyire tudom a szívemre bízni a dolgokat.
   Egyik este egy váratlan pozitív visszajelzés érkezett. Felhívtak az ügynökségtől, hogy véletlenszeruen a többi lánnyal együtt elküldtek egy fényképet rólam is Bukarestbe (azok az első, nem sikerült képek közül), s onnan visszajeleztek, hogy több fotót szeretnének látni rólam, s még pár lányról.
   A második fotózáson már mosolyogni tudtam, s a képek teljesen másak lettek. Ezek bekerültek a portfoliómba, s visszaküldődtek Bukarestbe.
   Ezután hazautaztam s otthon álmomban, és egy képes meditáció révén megerősítést kaptam, hogy isteni szempontból jól teljesítem a dolgomat. Miután visszatértem Kolozsvárra, az első héten érkezett az újabb hír, hogy az én stílusom és arcvonásaim keresettek a reklámpiacon. Magyarországra is kellett 10 portfoliót küldeni.
A szesszióban elhalkultak a dolgok s ekkor tudtam meg H.-tól, hogy az Isten eddig a szintig avatkozhatott be, a további fejlemények az én fejlődésemtől függenek. Miután ezt a hírt megtudtam, rögtön másnap kaptam egy biztató üzenetet a modellügynökség főnökétől, melyben azt írta, hogy nagy esélyeink vannak és hamarosan választ fogunk kapni.
   Állapotaimtól függ, hogy mikor fog a következő hír érkezni. Érzem is hogy egy magyarországi fotózáshoz már igazibb kiállás szükséges, s ehhez még erősödnöm kell.
   Most ez a folyamat zajlik. S ahogy tárul a lelkem, úgy fog beindulni egy merészebb kihívással az életutam, s az már nagyon fizikai síkon lesz.


D. B., Sz.

Füzettechnika | Beszámolók